A vékonybél az emésztőrendszernek a természetes testnyílásoktól legtávolabbi, másrészt különböző betegségektől leginkább megkímélt része. Ezen két ok miatt az enteroszkópia a többi gyakori endoszkópos eljárást mintegy 20-30 évvel követően jelent meg. Jelenleg sem tartozik a gyakori, általánosan alkalmazott eljárások közé. A enteroszkópos módszerek sokfélesége alapján sejthető, hogy tökéletes eljárással most sem rendelkezünk. Bár korábban (még a száloptikás korszakban) is voltak vékonybél tükrözéses próbálkozások, ezek rövid hatótávolságuk (hagyományos enteroszkóp) vagy technikai bonyolultságuk (szonda enteroszkóp) miatt nem terjedtek el. A vékonybél valóban fontos és sürgős megoldást igénylő betegségeiben (pl. vérzés) leggyakrabban az intraoperatív endoszkópiát alkalmazták, ahol persze egyszerű volt a helyzet, mert a sebész mintegy ráhúzta a bélkacsokat az endoszkópra (már ha ez egyszerű !). A vékonybél vizsgálatára majdnem egyidejűleg jelent meg az úgynevezett kapszula endoszkópia és a kettősballon endoszkópia, amelyeket hamar követett az egyes ballon illetve valamivel később a spirál enteroszkópia. A következőkben kizárólag a nem kapszula technikai megoldású vékonybél tükrözéses eljárásokkal foglalkozom.

A modern emésztő szervi endoszkópia történetében technikai újdonságok bevezetése jelöl ki korszakokat. A széles körben alkalmazott diagnosztikus tevékenység kezdetét feltétlenül a száloptika alkalmazása jelentette, hiszen ezt követően váltak a flexibilis eszközök világméretekben elterjedtté. Újabb lépést jelentett a mikrochipek kialakítása, amely a video-endoszkópiát tette lehetővé, annak minden előnyével együtt (a „real time” kép nemcsak egyetlen vizsgáló élménye, hanem akár egy stadionnyi közönség is láthatja, digitális képrögzítés, képtovábbítás, stb.). A video-endoszkópia bevezetését követően egy viszonylag lassú technológiai fejlesztés következett, amelynek során egyre jobb, megbízhatóbb endoszkópokat és egyre alkalmasabb tartozékokat fejlesztettek ki.

A reflux oesophagitis súlyosságának endoszkópos beosztása  (Savary Miller, Los Angeles) akkor hasznos, ha párhuzamban van a beteg panaszával, a szövettannal és a kórélettani jelenségekkel, ha a terápia sikere jósolható, és ha ennek alapján a betegség prognózisára is következtetni lehet. Emellett természetesen jól használható is kell, hogy legyen, és az egyes vizsgálók között az értékelés során nem lehet nagy véleménykülönbség. Ezeknek a követelményeknek az eddigi osztályozások nem felelnek meg tökéletesen, a Los Angeles beosztás közelíti meg legjobban a fenti követelményeket

Los Angeles „A” Egy vagy több 5 mm-nél nem nagyobb gyulladásos/hámhiányos folt a nyelőcső – gyomor átmenetben.

Los Angeles „B”  Legalább egy 5 mm-nél hosszabb gyulladásos/hámhiányos folt a nyelőcső – gyomor átmenetben, egy redő élén, amely nem terjed rá a szomszédos redőre.

Los Angeles „C” két vagy több redőre terjedő, de a körfogat ¾ részét meg nem haladó gyulladásos/hámhiányos folt a nyelőcső – gyomor átmenetben.

Los Angeles „D” Olyan gyulladásos/hámhiányos folt a nyelőcső – gyomor átmenetben, amely a körfogat ¾ részét meghaladja.