A vastagbél rák szűrése

Magyarországon a vastagbélrák igen gyakori – mind a nők, mind pedig a férfiak tekintetében

a világon az első 5 között vagyunk. Ez annál is szomorúbb, mert mindenkinek van esélye ennek a daganatféleségnek az elkerülésére, megelőzésére. Ez a rák ugyanis (az eddigi kutatások szerint) leginkább jóindulatú daganatokból (úgynevezett polypokból) alakul ki.

A világ sok országában szűréseket vezettek be a rákmegelőző állapotok felkutatására, ez különösen fontos olyanokon, akiknek a daganatképződésre fokozott az esélye. Ilyenek az 50 év felettiek, továbbá azok az egyedek, akikben (vagy akiknek közvetlen hozzátartozójukban – apa, anya, testvér, gyermek) vastagbél polypus vagy esetleg rák fordult elő. Hazánkban többféle szűrési módszert is kidolgoztak, amelyeknek elsődleges célja nem is rák, hanem a polypusok felfedezése (valójában nem is rákszűrésről van szó, hanem polypusok szűréséről, a rák megelőzéséről), ezekre azonban eddig anyagi fedezet hiányában széles körben nem kerülhetett sor.

A szervezett vastagbélrák szűrés hiányában az egyes ember nem tehet mást, mint hogy saját maga gondoskodik védelméről, és részt vesz szűrővizsgálaton.

A polypus (és sokáig még maga a rák) nem okoz panaszokat – felfedezésére az egyetlen esély, keresésük. Ezek a daganatféleségek olykor véreznek, így a széklet vér kimutatás felfedezésükben segítséget nyújthat. A legpontosabb diagnózis azonban a tükrözéstől várható.

A vastagbél tükrözése (colonoscopia) egyre elterjedtebben alkalmazott módszer mindenfajta vastagbélbetegség felfedezésére. A vizsgálat kétségtelenül meglévő kis kellemetlenségeit gyógyszeres előkezeléssel vagy akár rövid hatású altatással lehet csillapítani, szűntetni. Altatás mellett a beteg semmit nem érzékel az eljárásból. A polypok endoscopos eltávolítása (endoscopos polypectomia) technikailag szinten mindig lehetséges. Az eltávolított polypból nem lesz rák.

Sikeres polyp eltávolítást követően 3 év múlva indokolt az ellenőrzés (speciális esetekben lehetnek kivételek)